Magyar | Русский

Keresés

Keresés:
Ár:
- Euro
Telek mérete:
- m2
Ingatlan mérete:
- m2
Építés éve:
-
Szobák száma:
-

Időjárás

Zalaegerszeg: °C
Budapest: °C
Debrecen: °C

Alföld

A Közép-Duna-medence nagy kiterjedésű (megközelítően 100.000 km˛ területű) síkságát régebben Nagy- vagy Magyar-Alföldnek is nevezték. Hazánkhoz tartozó északi és középső része kereken 50.000 km˛, Magyarország területének 56%-a. Határai hazánkban egyértelműek: északon az Északi-középhegység, keleten és délen az országhatár (mesterséges lehatárolás!), nyugaton a Dunántúli-dombság és a Dunántúli-középhegység veszi körül. Alföldünk nem a Dunáig tart, a Mezőföld és a Dráva-menti síkság átnyúlik a Dunántúlra.

A terület túlnyomó része tökéletes síkság, a magasságbeli szintkülönbségek jelentéktelenek, ezért nagytáj formában monotonnak tűnhet, de kisebb tájegységekre bontva, kisebb területeket vizsgálva igen változatos képet mutat (pl. Fülöpházi homokbuckák és tavak területe; pár deciméteres szintkülönbség, kicsivel több nedvesség már jelentős a növény- és állatvilág szempontjából). Nem monoton síkság, hanem mozaikszerűen elhelyezkedő, más-más típusú (keletkezés, kőzetanyag, talajtípus, vízháztartás ...) és eltérő nagyságú tájak tarkasága. A peremektől enyhe, medence jellegű lejtés jellemzi a déli területek kivételével.

Kialakulása főleg a folyóvizek, ill. kisebb részben a szél feltöltő munkájának köszönhető.

A tszf. 100 méternél alacsonyabb területek jelenlegi és egykori árterek, többségük tökéletes síkság. A tszf. 100 méter fölé magasodó térszínek elsősorban a szél szállította lösz és a szél által áthalmozott homokterületek. Leegyszerűsítve 3+1 tájtípus különböztethető meg: árterek, löszhátak, homokhátak, peremvidékek.

Az árterek - ahol az emberi tevékenység még nem szabályozott - ma is élnek. Itt a folyó az "úr", víztömege, hordaléka formálja az árteret. A lerakott agyag, homok, kavics töltögeti egyenletessé a felszínt. Növényzetét ártéri erdők - néhol igazi őserdők - jellemzik, rétekkel, kaszálókkal, mocsarakkal váltakozva.

A löszhátak a jégkorszaki szálló kőzetpor felhalmozódásából maradtak fenn a magasabb térszíneken. A löszön kiváló minőségi talaj képződött. Természetes növényzete a füves puszta (sztyepp) és erdős puszta már csak nyomokban lelhető fel. Ma főleg szántóföldi területek.

A homokhátak gyakran buckás felszínét a szél ereje rendezte, a folyók mozgatható hordalékát szállítva, áthalmozva. Egykor homoki tölgyesek borították felszínét, ma főleg kert- és szőlőgazdálkodás színtere.

Éghajlata szárazföldi (kontinentális), kevés (500-600 mm) és egyenlőtlenül eloszló csapadék (aszály!), jelentős napi és évi hőingás, kevés felhőzet és tartós napsugárzás jellemzi.

A peremvidékek a határoló nagytájak és az Alföld közötti átmeneti tájak. Többségük lealacsonyodó hegylábi felszín, a folyók hordalékkúpjából álló enyhén dimbes-dombos térség.

Az Alföld fő folyója - bár a Duna is metszi, határolja - a szélsőséges vízjárású, sok hordalékot szállító Tisza. A rengeteg - többségében már levágott - kanyar a folyó középszakasz jellegét jelzi.

Az Alföld talajadottságai igen változatosak; a két végletet a kiváló minőségű mezőségi talajok és az értéktelen szikesek adják. Az öntés-, réti-, homok- és barna erdőtalajok előfordulása jellemző még.

Napjainkra az Alföld az ember által leginkább átalakított kultúrtájjá vált. Adottságainál fogva ma tipikus mezőgazdasági terület, bár az iparosítás helyenként erősen átformálta az egyes körzetek arculatát (pl. Paks, Martfű).
Népessége a szórtan elhelyezkedő, közepes nagyságú városokban (mezővárosok) és a nagy népességű óriásfalvakban tömörül. A tanyák romantikus világa lassan-lassan fogyatkozik. A Hortobágyi- és a Kiskunsági Nemzeti Park őrzi a régi idők értékeit, emlékeit.